2012. március 19., hétfő

Tavaszi álmodozás

Végre megérkezett a tavasz, köszöntsük egy elképesztő fényeket és színeket használó tehetséges fotós álomszerű képeivel!


2012. március 10., szombat

Képzeld, ma egy eperben vártam a buszt! WTF?

Na igen, tudjuk, hogy szokás újraálmodni, viccessé tenni azokat a napi rendszerességgel használt objektumokat, készülékeket, épületeket, stb., melyek amúgy szürkék, unalmasak, s funkciójukból adódóan kicsit sem kell meghökkentőnek vagy humorosnak hatniuk. Itt jön képbe azonban az emberi szürreál fantázia, amely annyi "hülyeségért" felelős. Kicsit olyan néha, mintha nem lenne min agyalniuk így is, ezért pl. "felöltöztetik" a buszmegállókat, vagy valami egészen furát aggatnak rá. Mindegy, mi szeretjük ezeket az okosokat, mert valljuk be, funnybb lenne egy eperben várni a buszt, mint egy "kék üvegdobozban"!

2012. március 9., péntek

Utcahumor Matt Stuart által

Minden utcai aktust örökítő fotó mást emel ki az urbánus élettér végtelennek tűnő fejezeteiből, mindet másért szeretjük. Adott egy Matt Stuart nevű angol fotográfus úriember, aki végre nem az unalmas "öregnéni ül a padon, mögötte a 21.század" című kliséket forszírozza, hanem belecsempészi a humort, a játékosságot, az egyediséget képeibe. Full egyszerű, görcsmentes, vicces, s sokat köszönhet a véletleneknek.
Íme Matt randomvilága:

Sounds of the Street

Vizuális melódiák? Hogyne. Street art, muzsika, utca közös nevezőn. Íme!