2011. december 19., hétfő

ROA és Mentalgassi - az egyenetlen felületek királyai


Az alábbi egyenetlen felületek - ahogy azt látni fogjuk - egy egészen érdekes jelentéstöbbletet adhatnak az utcai alkotásoknak. Az ilyen műveknél fontos a látószög, mert a munka egyik vagy másik pontjának képe igencsak eltér egymástól. 

Ilyen például ROA műve Londonban, mely egy nyulat ábrázol, ami egyik szögből az állat külsejét mutatja, másikból már a vénáit, azaz képes kétféle jelentést adni az alkotás.


Ugyanilyen módon létrehozott egy patkányábrázolást is, s szintén egy nyulat, ami már másféle eljárással készült, s ajtók felületét használta hozzá a művész.


ROA, Los Angeles, New Puppy Galery: csuklós térelválasztón madármintával:


Mentalgassi, ugyancsak UK-ből, kerítésre festett arcképekkel hívja fel a figyelmet. A képek Troy Davist ábrázolják, akit gyilkosságért ítéltek halálra, pedig a bűnössége a mai napig kétséges. A projektet az Amnesty International támogatta. Ez volt az első munkája, de továbbment, s azóta számos kerítéses arcképpel jelentkezett. Sorozatának neve: 'Make the Invisible Visible'.


Mentalgassi Berlinben:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése