A konvenció alapján vannak a csacsogó, érzékeny lelkű, folyton szerelmes és aggódó nők, és vannak a határozott, erős, érzelmeiket mélyen rejtő férfiak. A séma az már csak séma, azért van, hogy tudjuk hova dobálni azt, amit nem értünk. Abban viszont biztosak lehetünk, a sémák alól kibújni mindig élvezetes, és mindig látványos jutalommal jár. Hogy mivel is?
Én például csuklóból rontom a fenti nők átlagát, ugyanis nem vagyok szerelmes a nap huszonnégy órájában, és vannak napok, amikor kifejezetten tehernek bizonyul nőnek lenni, és az ezzel járó adományokat kezelni. A francia származású Camille Richez is így lehet ezzel, mikor kamerát fog a kezébe, és beszéd helyett a lehetőségeket keresi.
Elcsépelt, de néha még az az egy szó is sok, mert nem fejezi ki mindazt, amit akarunk. Márpedig, mit is akarunk? Mi magunk se tudjuk sokszor. Camille képeit nézve mégis a teljesség érzete van rajtunk, nem kell magyarázni, érezzük.
Művészi fotói a női lélek megszemélyesítői szavak nélkül, valljuk be, vannak pillanatok, amikor ennél többre nem is vágyunk. Egy képre, ami tükröz minket minden mellé beszélés nélkül.
És mégis, milyen közhelyessé lettünk a végére... de a fenébe is, nőnek lenni, bármit is jelentsen, jó dolog! Addig legalábbis, amíg Camille-hoz hasonló művészek rohangálnak közöttünk, hogy ebben erősítsenek minket. Ugye milyen jó is, ha valaki nem igazodik a sémához és még ért is a fotózáshoz? :)
Camille Richez munkáit megtalálhatjátok DeviantArton és FaceBookon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése