2011. augusztus 16., kedd

Tündérmese német módra ~ Sabrina Cichy

Sabrina Cichy (aka Suicide-Bee) glamour fotói, akár egy tündérmeséből is jöhetnének, ahogy az alig húsz éves német lány maga is. Kellő szeretet a fotózás iránt, elhivatottság, elszántság és tehetség, Sabrina receptje alapján össze is áll előttünk az, amire a kétkedők fejüket foghatják. Vannak még csodák, és vannak még helyek, ahol a tehetség győz a tehetségtelen, ám protekcióval hátsón rugdosott emberekkel szemben! Jöjjön hát mesénk első fejezete...


Adott egy kicsike lány, Sabrina, aki macija helyett a játék fényképezőgépét vitte esténként az ágyába aludni. Már akkor megmondta, mi lesz, ha nagy lesz, fotográfus. Az évek mit sem koptattak ezen az álmon, éppen ellenkezőleg. A főhősünk előtt megjelentek az első akadályok, iskolaválasztás...
Nehéz arra bírni egy művészt, hogy akarata ellen cselekedjen, főleg, ha ő még a kamaszodó korába is lép. Sabrina se hagyta magát, 14 évesen megvette magának az első komolyabb gépét (Canon termékekre esküszik azóta is). Sokat gyakorolt, improvizált, már ekkor olyan baráti körre tett szert, ahonnan Németország szerte híres modellek kerültek ki, így a téma adott volt számára, portré.

2009-ben újabb gépet vett magának, komolyabbat az előzőnél, amivel már nem volt szüksége annyi utójavításra, mint eddig. Ekkora már a szülők is belenyugodtak lányuk hóbortnak hitt szenvedélyébe. Természetesen rengeteg kritika érte a fiatal lányt, aki nem a fiókoknak fotózgatott, bátran vállalta képeit a folyamatos kritikák érdekében. Tanulni akart, jobb lenni és tudta, hogy ehhez le kell nyelnie a békát. Megtette.
Képeiből is árad mindaz, ami ő maga. Nőiesség, báj, akarat, elszántság. Nem egy szégyellős alkat a leányzó, ha a kamera mögött helyt tud állni, előtte is muszáj, így sokszor helyet cserél modelljeivel.
Férfiakról egyaránt készít sorozatokat, akár velük (na, nem rosszra gondolni... bár a képeket elnézve, annyira rossz mégse lehet!)
Blogján ír egy közleményt minden egyes fotózása előtt, hova készül pár napra elvonulni, és akinek kedve van egy fotózásra, azt szívesen várja egyeztetés után. Sose keresett neves modelleket, az átlag lányokat, fiúkat várta, akikben látja a természetes erőt. Nem csoda, ha ennyire kedvelik Sabrinát az emberek.
Közvetlensége lehet sikere egyik kulcsa. Nem akar saját honlapot, mert az elvesz tőle, belőle, éppen ezért vezet blogot, amin (bár megtartva saját életét), mégis bátran kitárulkozhat olvasói előtt (betegsége, álmai, tervei). Nagyrészt németül írja bejegyzéseit, de az angol kérdésekre is mindig válaszol.
Természetesen, nála sem volt elkerülhetetlen az, hogy csalódásait fotói által mutassa meg. A művész legnagyobb inspirálója, maga az élet...
Első látásra beleszerettem a munkáiba. Talán azért, mert ilyen fiatalon is tudja, mit akar. Talán, mert jó látni, hogy a tehetségek nem vesznek el, még ha nekünk, magyaroknak hozzá sok közünk nincs. Példát látok benne, aki nem hagyja magát elnyomni, hogy idővel a munka gyümölcse igenis beérik nagymenő szerkesztőségi ismerősök segítsége nélkül is. 
Sabrina munkáit megtalálod DeviantArton és blogján is. Jó nézelődést hozzájuk, a mesének mára vége részemről! :) Lehet menni dolgozni, álmodozni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése