2011. június 29., szerda

Berobbantak a köztudatba az új generáció fiatal tervezői

A hétvégén a Múzeumok Éjszakáján jártunk és a MOME végzős hallgatóinak bemutatóján megnéztük kik lesznek az új generáció divattervezői. Láttunk modern, extravagáns, színpadias, de ugyanúgy hagyományos vagy urban-funkcionális ruhákat is.



Képek és részletes beszámoló az ugrás után!

A showt a végzősök előtt a ma már saját márkával rendelkező volt hallgatók kollekciói nyitották, de nem feltétlen csak a szponzor Maybelline által meghatározott "kis fekete" kategóriában gondolkodva. Elsőként a Je Suis Belle színes kék-piros, fodros ruháit láthattuk, melyeket már korábban a Berlini Fashion Weeken is bemutatott a duó, illetve a Szőke Gábor Miklós szobrainak nyomataival díszített selymeket-ezek sem számítottak újdonságnak a divatkövető közönség számára. Mojzes Dóra nem kevésbé színes tavaszi Jeanne D'Arc kollekciója követte a páros ruháit a kifutón, majd Pazicski Miklós klasszikusan elegáns kis feketéit vonultatták fel a modellek.

Gáspár Judit "Rajzolt kreációk" címet viselő diplomamunkája volt időben az első a végzősök között, a fonalak és anyagdarabok mintázata leginkább a már egy ideje futó csontváz-trendre emlékeztetett.



Káldy Júlia "unibody" fantázianevű cipőkollekcióját a modellek kézben hordozták, a nude színű strukturált, modern telitalpúk biztosan nagy sikert aratnának a svéd fashionbloggerek körében, és azt is el tudom képzelni, ahogy a letisztult laposak a londoni streetstyle oldalak favoritjaiként köszönnek vissza.



A kötött anyagokkal foglalkozó tervezők munkái közül Nagy Dorottyáé a vaskosabb, tömöttebb textúrákat jelenítette meg, Kránitz Orsolya kötött zsinóros elemekkel összekötött ruhái ejtőernyőre, katonai tatktikai felszerelésre hajaztak, de a kötelek megidézték a hajók vitorláit is.
Herold Henriettát a minimal Japán stílus ihlette meg, ő érdekes ujjmegoldásokat alkalmazott szürke csuklyás ruháinál, különböző textúrákat vegyített.


Elter Anna "Kifutó ékszer" extravagáns darabjai színpadra készültek, közülük a sündisznós fejfedő a harcos amerikai indián törzsfőnökök fejdíszére emlékeztetett, a színes papírszerű darabokból álló nyakban és kézben hordott kellékeknek Lady Gaga modern és meghökkentő apparátusában lenne a helye.



Az egyetlen férfikollekció a sorban Egyházi Viola munkája volt, a drapp és szürke anyagok, klasszikus szabások a hagyományos férfiruhákat idézték, a laza szabású nadrágok és casual zakók kék színű cipőkkel és elegáns táskákkal párosítva egy fiatal yuppie ruhatárának darabjai lehetnének.



A sötét oldalra a bőr szakos Tóth-Kern Enikő "Les Formes du Mal" című kollekciójával tekinthettünk be melyben az aprólékosan megmunkált, csipkére emlékeztető bőr új struktúraátmenetet képzett. A romantikus virágok a fekete bőrben egy új dialógust kezdtek a lágy és a kemény, élet és halál között. Engem a kollekció a Valentino új tervezőinek munkáira emlékeztetett.



Cséfalvay Fannit az 50-es évek szabásvonalai inspirálták a Dior New Lookjának formái alapján kialakított kisruhák, kék és bézs kiskabátok, keppek tervezésénél. A klasszikus szabásokat lézervágott, áttört textúrákkal modernizálta.



Oszvald Lilla metamorf táskái origami-szerű, vagy épp kristályformákra emlékeztető alakot öltöttek, Alexander Wang rajongóknak kötelező darabok.
Gaschitz Andrea Balaton Projectje hagyományos, vászonborítású, bőrszíjas heritage darabokból állt, az utazás minden alkalmára találhatunk egy-egy típust közöttük.



A funkcionalitás és a design összekapcsolódott Geréby Zsófia "Urban Legend" című, bicikliseknek tervezett kollekciójában, a speciális, fényes anyagok védenek az eső ellen és a zsebeknél bevarrt fényvisszaverő csíkok fokozzák a láthatóságot, a ruhák cipzárakkal variálhatóak, a hosszú dzseki röviddé alakítható. Az ujjmegoldások modernek, Burberrysek, a szabások áramvonalasak voltak, a sportosságot keverve az újszerű formákkal.



Utoljára a Kepp showroom tagjainak kollekcióit mutatták be a modellek, Hajdú Anett "Vadak", Havancsák Teréz "Árnyék", Hofstadter Szandra "Irha innováció", és Kovács Adél "Knitprint" című munkái egész egységet alkottak, egymás mellett, egymást kiegészítve érvényesültek igazán. Látszik, hogy a lányok a több éves közös munka és brandépítés alatt összecsiszolódtak és egységben gondolkoznak. 


A nude, cappuccino, kávé- és sötétbarna, bézs színek és az anyagok textúrája megidézték a témában megjelölt őszi tájat, az állatszarvas- füles simléderek még inkább bevonták a nézőt az erdei közegbe. A visszafogott színek pirossal, királykékkel és neonsárgával keveredtek még modernebb hatást kölcsönözve a letisztult szabásvonalaknak. A fejfedők a cool alternatív magazinok és hipszter-tumblrek divatképeit, a cipők neontalpa Tommy Ton streetstyle fotóit idézte.



Sok tehetséges fiatal tervezőt ismerhettünk meg a végzősök bemutatóján. Kíváncsian várjuk a folytatást!

Videó a showról:




Forrás:
Képek: divany.hu
Videó: Youtube- Kunos Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése