Szürrealitás, olykor komor, mély gondolati sík, a világ kissé kifordított valója, túlméretezett vagy szándékosan lealacsonyított karakterek, a naturális és mesterséges közeg egybejátszódása, paradoxonok és párhuzamok, digitális illusztráció, melyhez minden befogadó individuális szűrőt kap. Nincs ráerőltetett, belemagyarázott elemzés, az van, amit a néző kihámoz egy-egy képből. Bán Sarolta egyik fotóját nézegettem.
Mint tudjuk, a holló a halál jelképe, egyes bennszülött kultúrákban istenként is tisztelik, ahol természetfeletti erőt ural.
A fotón egy idős, botra támaszkodó férfi és három többszörösére nagyított holló van. Talán a szám sem véletlen, hiszen e mögött is jelképet sejthetünk, ha akarunk (mellesleg létezik egy angol népballada, A három holló címmel - plusz érdekesség).
Az öltöny azt adja, hogy a halál az a biztos pont az életünkben, mely ellen nem tehet senki semmit, bármennyit is ért el az életben, s bármelyik hierarchiai lépcsőfokon áll. (A mindennapokban általában az öltöny egy olyan viselet, melyet az emberek a sikerrel, a gazdagsággal, egzisztenciális felsőbbrendűséggel hoznak párhuzamba.)
A felnagyított hollók és a kalap az egyik madár csőrében is a halál monumentalitását, a védelemnélküliséget látszik hangsúlyozni.
A hollók igen hívogatóan néznek az alakra, a sötét effektek, a beborult ég együtt egy elég bizarr, de sorsszerű halálmotívumot sugallnak. Nekem.
Nézd meg Sarolta képeit, látni fogod, hogy a fotói mellett lehetetlen elmenni. Majd jövök a többivel, szerintem érdemes kicsit elagyalni rajtuk. Szerintem. Szerinted?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése